Aeon Flux

IMDb, PORT.hu

Utópisztikus amerikai sci-fi a távoli (400 évvel későbbi) jövőben. A főszerepben Charlize Theront láthatjuk és ezzel nagyjából ki is merül minden jó, amit el lehet mondani róla. Alapvetően akciófilm a szokásos amcsi körítéssel.

Javítatlan Windows-hibát használ ki egy gyorsan terjedő trójai

[News.com/eWeek/HWSW] Szerdán egy új trójai ütötte fel a fejét, amely rendkívüli sebességgel fertőzte meg a Windowst futtató PC-ket, ezért a biztonsági cégek többsége a lehető legsúlyosabb kategóriába sorolta a kártevőt. A kártevő a fertőzött gépeket "zombivá" változtatja, illetve kémprogramokat telepít rájuk. Az Exploit-WMF névre keresztelt trójai a Windows XP és Windows Server 2003 egy eddig kijavítatlan hibáját használja ki.

Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

IMDb, PORT.hu

A film C.S. Lewis 1950-ben megjelent regénye nyomán készült. Nem egy átlagos, felnőtteknek szánt fantázia-szülemény, hanem elsősorban egy gyerekek számára készült mese. A mai trendtől eltérően nem próbáltak akciófilmet faragni belőle (mint pl. ahogy szerintem azt a "Harry Potter és a tűz serlege"-vel tették Sad ), a történet ráérősen kezdődik és megengedi, hogy a néző fokozatosan ismerje meg a környezetet.

A Firefox for music?

[Techconnect] If digital-music veteran Rob Lord wanted to court controversy with his new open-source start-up, he probably couldn't have done much better than to compare Apple Computer's iTunes software to Microsoft's Internet Explorer Web browser.
(...)
Lord's new five-person company, the ambitiously named Pioneers of the Inevitable, is building a piece of digital-music software called "Songbird," based on much of the same underlying open-source technology as the Firefox Web browser.


It would be nice to have a music player (or even better: a media player!) with the same quality and professionalism as the Mozilla Thunderbird and Firefox (in their own fields).

Új üzenet a mobilon: 'Önt vád alá helyezték'

[Reuters/HWSW] A világ egyik legfejlettebb telekommunikációs piacán, Dél-Koreában új funkcióval ruházzák fel a mobiltelefonokat a jövőben. A távol-keleti ország ügyészsége egy olyan szolgáltatást indít, amely az elképzelések szerint felválthatja a postai levélküldeményeket -- tetemes összegeket spórolva meg a hivataloknak.

Én ezt nem igazán értem ... Shock Miért nem az USA-ban vezették be először a mobilos vád alá helyezés értesítőt? Nem ott a legmagasabb az egy lakosra jutó ügyvédek száma? Wink

A videojáték a szólásszabadság része?

[Reuters/HWSW] Egy amerikai szövetségi bíró megakadályozta annak a törvénynek a jogerőre emelkedését, amely törvényileg büntette volna a nyílt szexualitást és erőszakot ábrázoló játékok kiskorúak számára történő értékesítését. Az elmúlt években gyakorlatilag számos alkalommal indult kezdeményezés civil szervezetek és a politikai körök felől ehhez hasonló törvényi szabályozásra, eleddig azonban mind elbukott.

Igazából ez a részlet keltette fel az érdeklődésemet:

Sőt, míg kritikus hangok mellett a szoftver forgalmazásra is kerülhetett, még csak nem is "felnőtt" minősítéssel, azaz rabolni, gyilkolni, prostituáltakat felszedni szabad, addig a szexuális aktus miatt Ausztráliából gyakorlatilag kitiltották a játékot, azaz megvonták tőle a minősítést -- anélkül pedig nem forgalmazható a kontinensnyi szigetországban.

Sajnos a demokráciát hirdetve az egész világ arra halad, hogy a szólásszabadság, a személyiségi jogok, stb. "védelmében" mindent szabad ... és a gyerekek természetesen azt tanulják meg, amit látnak, hallanak és olvasnak. Sad

Previous stuff on my site

I didn't think that so many people are visiting my website. Wink I spotted in the access log that there're quite many looking for content (eg. photo albums, my Boris Vallejo image gallery, etc.) that was previously published here.

These files were moved inside the /files subdirectory. Sooner or later I'll move all of my photo albums inside the new gallery and the other files will disappear with time.

Elkészült az új honlapom (0.1-es változata ;-))

Két okból készítettem ezt a honlapot:
  1. Létre akartam hozni egy aktív, adatbázis-alapú oldalt, ahol a korábban fájlokban tárolt szakmai okosságaimat tárolhatom, visszakereshetem és másokkal megoszthatom.
  2. Néha késztetést éreztem egy blog indítására, ahol kiírhatnám magamból pár gondolatomat. Lehet, hogy senki mást nem érdekel, lehet hogy mégis. Majd elválik. Smile
A 0.1-et pedig úgy kell érteni, hogy jelenleg egy majdnem standard Drupal fut, de előbb-utóbb lesz saját design, fotógaléria és talán fórum is.

Syndicate content