Büszkeség és balítélet (Pride & Prejudice)

1995 (a BBC sorozata): IMDb, PORT.hu
2005 (mozifilm): IMDb, PORT.hu

Pár héttel ezelőtt megnéztem a mostanában mozikba került, új változatot. Valamiért sokáig abban a hitben éltem, hogy ez egy amerikai feldolgozása Jane Austen híres történetének, de ez egyrészt nem igaz, másrészt manapság nehéz egy filmet egy konkrét nemzethez kötni, hiszen a nagy produkciós cégek mind nemzetközi vállalatok.

Több kritikában is említették a 95-ben készült BBC-féle mini-sorozatot, s ez felkeltette érdeklődésemet. Nemrég kölcsön kaptam tesómtól DVD formájában, így elhárult minden akadály, hogy magam hasonlíthassam őket össze. Wink

Nem kellett csalódnom első benyomásomban a filmeket illetően. Az új változat nyelvezete sokkal aktuálisabb, egyszerűbb ... még az én angoltudásommal is könnyen érthető. A BBC feldolgozása már keményebb diónak bizonyult és a felirat nélkül igen csak gondban lettem volna.

Egyikre sem mondanám kategórikusan, hogy jobb mint a másik. Más-más fókusszal készültek és más közönség számára. Az új mozifilm mozgalmasabb, könnyen emészthető, rövidebb és a mai fiatalok számára is érdekes lehet. A BBC változata ellenben sokkal "angolosabb", korhűbb (legalábbis az én elképzeléseim szerint) és hosszabb (5 órás!).

Végeredményben én az utóbbi mellett teszem le a voksom, jobban tetszett a könyvhöz hűebb és részletesebb kidolgozás. Egy kétórás mozifilmben képtelenség visszaadni az eredeti történetet, ezért az ilyen megfilmesítéseket mindig önállóan és nem a forráshoz mérten kell értékelni. Ezt figyelembe véve az új válozatot is nyugodt szívvel ajánlom mindazoknak, akik nem tekintik szentségtörésnek, hogy itt-ott megkurtították az eseményeket. Wink

A történet némiképp megnyugtatással is szolgált számomra: még azok is reménykedhetnek, akik Mr. Darcy-éhoz hasonló szintre fejlesztették az imádott hölgy iránti vonzalmuk elrejtését. Wink