monline

Még 2002-ben találtam ki, hogy nekem egyszer ugranom kell ... persze nem csak úgy -ki az ablakon-, hanem ernyővel. ;-) A megvalósításra egy évvel később került sor és a Tériszony Ejtőernyős Iskolának (közelebbről az akkori tandempilótámnak, Csala Zoltánnak) hála teljes siker lett: repültem, zuhantam és túl is éltem. :-D

Feltöltöttem az ugrásról készült filmet a YouTube-ra. Elméletileg itt meg is kellene jelennie a lejátszónak, ha a böngésződ meg tud bírkózni a Flash animációkkal ...





Előfordulhat, hogy akadozik a lejátszás, mert lassú a géped v. az internetkapcsolatod. Ezesetben kattints a lejátszásra, majd utána rögtön állítsd is meg még egyszer ugyanarra a gombra kattintva. Várd meg, amíg a film alatt a kis sáv végigkúszik (a lejátszó "előtölti" a háttérben a filmet), majd folytasd a lejátszást. Így elvileg már akadás nélkül fog menni.

Még annak idején (az ugrás utáni napokban) leírtam a tapasztalataimat/élményeimet remélve, hogy talán sikerül másoknak is kedvet csinálnom a dologhoz. ;-) Az alábbiakban az akkori beszámolómat olvashatjátok.

---

Először is mindenkinek javaslom, hogy ha teheti szerezzen fuvart a helyszínre! Én vonattal és busszal mentem az esztergomi (sport-)reptérre és nem volt egy rövid túra. Természetesen a vonat csak olyan időközönként jár, hogy majd másfél órával a megbeszélt időpont előtt értem oda. Ez végülis nem lett gond, ugyanis a helyi buszjáratokkal is meggyűlt egy kicsit a bajom, így pont időben érkeztem a terepre. A reptér egy karbantartott, füves terület hangárral és egy épülettel. A Tériszony SC. vezetője (Ezer Zsolt) és kis csapata (akik érzésem szerint többnyire ejtőernyős tanoncok voltak) már egész nap kint gyakoroltak és sok ugrást maguk mögött tudtak. Sajnos némi csúszás lépett fel az időbeosztásban, így várnom kellett 2 órát. :-( Végülis nem volt vészes, mert az épületben van egy büfé (hűs árnyék :-)) és épp Forma1 ment a tv-ben. :-) Amúgy nem vagyok nagy F1 rajongó, de ez most épp kapóra jött ... ;-)

Közben előttem egy 105kg-os, ránézésre 60 év körüli nagypapa ment éppen tandemezni ... :-D Ez is bizonyítja, hogy bárki alkalmas lehet, nem kell megijedni. Viszont mondták, hogy aznap volt egy fiatal lány, akinek még a repülőben hányingere lett, így nem tudott ugrani. Talán be kellett volna tartani a tanácsot, miszerint ugrás előtt pár órán át nem szabad enni! :-> Én reggeli óta koplaltam (biztos-ami-biztos), du. 5-re már igencsak éhes lettem, ezért a büfében benyomtam egy kis jégkrémet éhcsillapítónak. :-)

Utána következett az ugrás. Pontosabban először a földön némi okítás, stb., plusz kaptam egy kezeslábast, ami a ruhámat védte a mocsoktól (ugyanis landolásnál eke-üzemmódra váltunk és a hátsó felünkkel szántjuk fel a földet ... ;-)). A repülőn négyen voltunk: a repülőpilóta, a tandempilóta, én és az operatőr. A srácok nagyon vidámak voltak, mindannyian jól szórakoztunk egész idő alatt. :-) Pl. megjegyezték, hogy a rep.-pilóta nagyon profi srác ... erre én megkérdeztem, hogy akkor miért van rajta is ejtőernyő ... :-D Szóval ökörködtünk rendesen. :-)

Az ugrás egyáltalán nem volt vészes, igazából sokkal nagyobb adrenalin-löketre és pánikra számítottam. Valójában egy pillanatra sem féltem, talán mert abszolút biztonságban éreztem magam a srácokkal elejétől a végéig. :-) Egy apróság, amire érdemes gondolni még az otthonról való elindulás előtt: pár ezer méter magasan még akkor is hideg van, ha lent tombol a nyári hőség. Szóval húzz hosszú nadrágot, vegyél zoknit és cipőt és egy pullóver/kabát sem árthat, amit felszállás előtt veszel fel a kezeslábas alá.

A zuhanás nagyon jó volt, bár egyszer-kétszer az operatőr olyan közel jött, hogy majdnem összefejeltünk. :-D Persze ezt csak én éreztem így ... biztos vagyok benne, hogy ennek még halvány esélye sem volt, hiszen nagyon rutinos volt az egész csapat. :-) Kb. 25 mp volt a szabadesés (a pilóta lassította egy fékezőernyővel ... gondolom azért, hogy tovább tartson), utána ernyőnyitás és végül ereszkedés. Az utóbbi fázisban pár percre megkaptam a hevedereket (már ha így hívják), és én irányíthattam az ernyőt. :-) Pl. a jobboldalt teljesen lehúzva dúgóhúzószerű spirális pörgésbe kezdtünk. :-) Jól tele ment vérrel a lábam, pedig nem is tűnt olyan gyorsnak a forgás. :-o

A földetérés is zökkenőmentes volt. A lábaimat a hasamhoz kellett emelnem és a tandempilóta hátsóján landoltunk. :-D Azért az én fehér kezeslábasom is itt-ott zöld lett egy kicsit, de a nagyját nem én kaptam.

Utána az operatőr megvágta az ugrásomról készített filmet (és némi zenét kevert alá), majd visszanéztük a remekművet. ;-)

Búcsúzóul azt mondták, hogy ez volt a nap legjobb ugrása és ők is nagyon élvezték. :-) Jó lenne egyszer megtanulni önállóan ugrani, de magamat ismerve ez marad a "talán majd egyszer" tervek listáján. ;-)

Szerintem mindenkinek érdemes kipróbálnia a tandemugrást, nagyszerű élmény. :-) És a félelmekkel ellentétben semmivel sem veszélyesebb (sőt!), mint reggel kocsival menni munkába. :-D